Intim szőrtelenítés-amit nem mertél megkérdezni!

,,Sok véleményt hallottam már pro- és kontra az intim szőrtelenítéssel kapcsolatban. Van, aki egészségügyi kérdésnek tartja, van, aki esztétikainak. Neked mi a véleményed?

 

Nyilván ez is, az is. Egyeses Dél-Amerikai országokban az ősi vallás kötelezte erre a nőket, aminek valószínüleg praktikus okai voltak. A borotvált területeket könnyebb volt tisztán tartani, és ez nem utolsó szempont egy olyan országban, ahol gyakran 30 fok fölött van a hőmérséklet. A teljes szőrtelenítés (brazil gyanta) nem csak a kellemetlen szagok kialakulásától védett, de egyes nemi úton terjedő betegségek elterjedését is visszafogta. Kicsit olyan ez, mint a zsidó férfiaknál a körülmetélés. Látszólag vallási gyakorlat, és persze az is, de ma már senki sem kérdőjelezi meg az egészségügyi jelentőségét.

A szőrtelen terület, persze nemcsak higiénikusabb, de esztétikusabb is. A kettő együtt jelenti az ápoltságot.

Mit csinál egy intim kozmetikus konkrétan?

Mindent, amit egy kozmetikus általában. Annyi a különbség, hogy én a bikini vonalon túl is dolgozom. A legelső, hogy lebontsam a vendég gátlásait. A legtöbben zavarban vannak az első alkalommal, nem igazán tudják, hogyan is viselkedjenek. Mások túlontúl görcsösek, mert félnek, hogy fájni fog a kezelés. Ilyenkor csak egyvalami segít: egy jóízű beszélgetés.”