Minden kornak, minden életszakasznak megvan a maga szépsége. Ma az egyik vendégem közölte velem a jó hírt:

kisbabát vár!

Anyaként pontosan tudom, hogy sok kényeztetésre, figyelemre, dicséretre vágyik ilyenkor a kismama.

 

Persze rögtön jön az ösztönös kérdés: Mit szabad a terhesség ideje alatt? Mi árthat meg esetleg?

Mondtam neki, hogy a terhesség alatt az arcbőr egyéntől függően zsírosabb lehet, pattanások, mitesszerek jelenhetnek meg, vagy épp ellenkezőleg, szárazzá, érdesebb felületűvé válhat a bőr.  Ez teljesen egyénfüggő. Nincs két egyforma ember, sőt, két egyforma terhesség sem. A probléma kezeléséhez tehát mindenképpen érdemes kozmetikus segítségét kérni.

A megváltozott hormonháztartás miatt megváltozik a bőr állapota is. Ez teljesen normális folyamat. Épp ezért a legfontosabb a bőr megfelelő hidratálása.  Én a vitaminos, kollagénes kezeléseket javasoltam, mert a kollagént nem csak ránctalanításra alkalmazzuk, hanem nagy vízfelvevő képessége miatt, hidratálásra is kitűnően használható. Később – a terhesség előrehaladtával – az éppen aktuális bőr állapotának megfelelően választunk majd terméket, illetve kezelést.  Az anyagcsere fokozó masszázs helyett pedig lágyabb, simító, relaxáló masszázst végzek. A bőr táplálása mellett jól esik ilyenkor a kismamának a kényeztetés, mely értelem szerűen a baba közérzetére is kihat.

Gyakori kérdés a kismamáktól, hogy alkalmazható-e ebben az időszakban elektrokozmetikai kezelés számukra?

Elmondtam neki, hogy az elektromos árammal történő gépi kezelések alkalmazását most egy ideig kerülni fogjuk. Helyette azonban, sok-sok más finom kezelésben lesz része a 9 hónap alatt! Tehát bátran felkeresheti szalonunkat!

Császár Zsuzsanna

kozmetikus szakoktató