Sminktetoválás

“Nincs hölgy, aki ne vágyna a fiatalos külsőre és az időtálló megjelenésre…”

Mindegy, hogy valakinek milyen szép a bőre, ha sminkje nem megfelelő, hiszen a nőiesség igazi koronája ez.

Évezredek óta sminkelik magukat a nők, hogy felhívják magukra a figyelmet, így szépek és kívánatosak legyenek. A mindennapi smink azonban időigényes, lehet nem is sikerül olyanra, ahogy elképzelte.

A smink gyakran elmaszatolódik, foltot is hagyhat a ruhán. Ha puha szemhéjceruzát használ, akkor „elmaszatolódik”, ha keményet, akkor végigkarcolja naponta a szemhéjat. Arról nem is beszélve, hogy a szempillák tüszőibe belenyomott szemcsék nem tesznek jót a szempilláinak.

A smink azonban lehet tartós, melyet sminktetoválásnak nevezünk. A sminktetoválás segítségével ugyanúgy, mint a hagyományos sminkkel, ki tudjuk hangsúlyozni a formákat, vagy akár a hiányzó színeket is pótolhatjuk az arcon.

A sminktetoválás tökéletes formát nyújt Önnek, az év bármely napján, 24 órán át!

A sminktetoválás olyan eljárás, melynek folyamán – egyéniségének megfelelően – a kiválasztott színű pigmentet az előrajzolt helyre (szemöldök, szemkontúr, szájkontúr) a bőrbe injektálva a smink több évig tartós lesz. Ez a tartósság a sminktetoválás lényege.

A Nouveau Contour ® sminktetoválás ideális megoldást nyújt azok számára, akik

  • a szemfestékekre allergiásak,
  • szemüveget hordanak, ezért nehéz kifesteni magukat
  • egyszerűen nincs kedvük minden reggel sminkelni
  • időt szeretnének spórolni a reggeli készülődésben
  • sportolás közben is mindig dekoratívak szeretnének lenni
  • akik nyaralás közben vagy strandon is ápolt külsővel szeretnének megjelenni

Kényelmes megoldás igényes hölgyeknek a sminktetoválás!

Chris Nay
sminktetováló művész

Röviden és egyszerűen: ha az ember egész életében tűberregés közepette nő fel ugyanis az édesanyja 20 éves profi sminktetováló pályafutással rendelkezik (édesanyám Császár Zsuzsanna), akkor előbb vagy utóbb neki is felkelti az érdeklődését, hogy pontosan miről is van szó és hogyan is kell csinálni.

Nálam sem történt ez másképp az évek folyamán! Eleinte természetesen mindössze csendes szemlélője voltam az eseményeknek, de hamar körvonalazódott bennem a gondolat, hogy én bizony ezt ki akarom próbálni. Érezhető volt a kihívás az első pillanattól fogva, de végig úgy gondoltam, hogy számomra ez egy ideális hivatás lenne. 

Mikor először nyilvánosságra hoztam e tervem, természetesen elkerekedett szemek hadával találkoztam, de én mindvégig kitartottam az elképzelésem mellett. Végül az édesanyám, aki egyben a mesterem felajánlotta a lehetőséget miszerint: rendben fiam, ha valóban komolyan gondolod ezt az egészet, akkor egy évig csak nézni fogsz engem munka közben és csak elméletet tanulsz, és ha egy év múlva még mindig szeretnéd ezt csinálni, akkor gyakorlatban is belevághatunk! Letelt az egy év, elhozhattam az első saját modellem, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Így lettem sminktetováló művész!

Azóta számos tanfolyamon vettem részt, képeztem magam itthon és külföldön egyaránt. (Hollandia, USA). Az évek folyamán a gyors fejlődésemre mások is felfigyeltek, így az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek tartsak előadást és bemutatót Bangkokban (PMU Best Conference and Championship Thailand), majd 2016 novemberében pedig a legrangosabb szakmai rendezvényen Amszterdamban a Sminktetováló Világkonferencián később pedig Shanghaiban és Johannesburgban tartottam előadást.

https://chrisnaypmu.com/

 

Tovább olvasom

A tökéletes sminktetoválás elkészítésének alapfeltétele a jól képzett szakember. Császár Zsuzsanna kozmetikus mester vagyok, a Lanèche kozmetikai cég vezető kozmetikusa és szakoktatója. A Nouveau Contour cég mestertetováló kurzusának elvégzése után, Pécsen (PTE) szakoktatói diplomát szereztem. Emelett azonban nemzetközi (EU, USA) orvosi tetováló és sminktetováló diplomával is rendelkezem.

A sminktetoválás elkészítésénél elsődleges szempont számomra, az esztétika. Az esztétikus, vagyis művészien kialakított sminktetoválás, minden esetben pozitívan korrigálja a vendégeim megjelenését, szépítő szándékú és ízléses! A tartós sminktetoválás, mely képes, hogy kihangsúlyozza a hölgy természetes szépségét, de arra is kiváló, hogy eltüntessük, korrigáljuk vele az apróbb hibákat. Minden esetben a harmónia kialakítására törekszem.

Ma már elmondhatom magamról, hogy több mint 20 éves sminktetoválói tapasztalat és több ezer elkészített sminktetoválás áll mögöttem. Fontosnak tartom, hogy megszerzett tudásomat és tapasztalataimat tovább adjam, ezért rendszeresen tanítok és vizsgáztatok is kozmetikus tanulókat. Aki azonban igazán szereti szakmáját az sosem lehet teljesen elégedett magával, ezért folyamatosan képzem magamat és rendszeresen részt veszek különböző hazai és nemzetközi szemináriumokon, valamint kongresszusokon is. (CIDESCO) Szakmai lapokban rendszeresen jelennek meg publikációim és a Beauty kiállításon bemutatókat, kongresszusokon pedig előadásokat tartok. (link: fotó media megjelenésekről)

Svéd királyi családnak dolgoztam

2006-ban hívtak meg először Svédországba sminktetoválást készíteni. Azóta több alkalommal jártam Stockholmban, ahol bemutatókat tartottam és természetesen számos hölgynek készítettem sminktetoválást. Vendégeim között voltak már közismert emberek, színésznők, énekesnők, sőt a svéd államügyésznő, de még olyan is, aki a Nobel-Díj gála vacsorát szervezi. Most azonban olyan hercegnő kért fel, aki a Svéd királyi családhoz tartozik. Így 2015-ben egy igazi hercegnőnek készítettem sminktetoválást!

MTV Ridikül műsora

Az MTV Ridikül műsorában sminktetováló, kozmetikus mester, szakoktató kolléganőnk, Császár Zsuzsanna, 2016 augusztus 24.-ei adásban szerepelt, amiben mesélt a Svéd királyi családhoz tett látogatásáról és a hercegnőnek készített sminktetoválásról!

 

Kozmetikai tetoválás tankönyv (szerző: Császár Zsuzsanna)

2010-ben ért az a megtiszteltetés, hogy felkérést kaptam a kozmetikus szakképzéshez szükségessé vált tankönyv megírására.
A kozmetikus szakma számára már jól ismert Beato Angelico könyvkiadó által jelent meg a tankönyvem, mely a kozmetikusok sminktetoválás oktatását segíti.

Az ország számos kozmetikus iskolájában használják az általam megírt „Kozmetikai tetoválás” című tankönyvet. A szükséges elméleti tananyag mellett a több ezer sminktetoválás során szerzett tapasztalataim alapján számos gyakorlati tanácsot is adok a sminktetoválás tanulóinak.
Természetesen, aki nemcsak a tankönyvből szeretne tanulni, azt személyesen is várom általunk szervezett sminktetováló tanfolyamokon.

 https://webshop.laneche.hu/termek/csaszar-zsuzsanna-kozmetikai-tetovalas-tankonyv/

 

Sminktetoválás menete a Lanèche Szépségklinikán

Mielőtt belevágnék egy sminktetoválás elkészítésébe szeretek elbeszélgetni ügyfeleimmel és megtudni, hogy miért is szeretne sminktetoválást, milyen elképzelései vannak a kozmetikai tetoválásról és hogy milyenek a sminkelési szokásai. Ez azért fontos, hogy jobban megismerhessem a vendégeimet, igényeiket, elvárásaikat és szokásaikat. A beszélgetés után megosztom velük szakmai véleményemet és ha szükséges tanácsokat is adok, mert így a vendéggel közösen tudjuk kiválasztani azt a sminktetoválási színt és formát mely számára a legelőnyösebb.

Fontosnak tartom, hogy ne csak színkatalógusból válasszuk ki a megfelelő pigmentet, ezért én mindig felpróbálom azt a vendég bőrére, hogy láthassa, hogyan harmonizál majd az új sminktoválás szemének, hajának és bőrének színével. A munkát csak akkor folytatom, ha a vendég elégedett a kiválasztott színű pigmenttel.

A sminktetoválás megkezdése előtt van még egy fontos lépés, méghozzá az előrajzolás. Amennyiben a vendég elégedett ezzel a formával, akkor kezdődhet a kozmetikai tetoválás elkészítése, ami a bőr fertőtlenítésével indul. Ezután jöhet a helyi érzéstelenítés (local anasztetikum), mely a vendég számára sokkal könnyebbé és elviselhetőbbé teszi a sminktetoválás elkészítésének folyamatát.

A sminktetoválás készítése közben folyamatosan ügyelek a higiéniára és arra, hogy a vendég tetoválás közben többször is megnézhesse magát a tükörben, hogy folyamatában lássa a sminktetoválás elkészülését.

Miután a sminktetoválás elkészült ismét fertőtlenítés következik, amit az utóápolás követ. Ez fontos, mert megnyugtatja a bőrt és a szövetek gyorsabb regenerálódását is elősegíti. A sminktetoválás befejezése után mindig elmondom vendégeimnek, hogy a bőr milyen otthoni ápolást igényel, illetve ha bármilyen kérdés merülne föl, természetesen arra is szívesen válaszolok.

Tekintse meg a galériában az elkészített sminktetoválás fotókat. Kizárólag saját munkáim láthatóak, melyek nem retusáltak!

Kérjen díjmentes konzultációra időpontot most! >>

Hírlevél feliratkozás